Szerelmi történetek a Hadik kávéház életéből

A „foglalt páholy"

A Hadik kávéház híres szerelmi történetei közül az egyiket Déry Tibor örökítette meg Ítélet nincs című művében.

" ...Hét éve voltam házas, ő körülbelül ugyanannyi ideje K. felesége. Még a kettőnk házassága előtt találkoztunk egyszer. Tóth Árpádék társaságában egy kávéházban; mi Tóthékkal kapucinereztünk, K. és Aranka vacsorázott. Aranka két adag sonkát evett. Nem tetszett a falánksága, de rikitó, hangos viselkedése, öltözködése, kifestett vastag szája sem: miért tapadt meg mégis emlékezetemben majd ötven évig ilyen luminiszkáló körvonalakkal ez az első találkozás? Ez is a szerelem egyik untig ismert kaptája: az első pillanat ellenszenve, mely majd az ellentétek vonzásánál fogva visszájára csap át. E találkozás után hét évig nem láttuk egymást, én feleségül vettem Olgát, s együtt külföldre, emigrációba mentünk, amelyből mindketten megviselten tértünk haza, K.-ék Pesten éltek.

Házasságunk Olgával nem volt boldogtalan, csak unalmas. K.-éké azonban súlyosan megromlott. Íme, a klasszikus alaphelyzet kettőnk egymásra találásában, amelyet azonban elsősorban a körülmények, nem a szenvedély, nem is az ösztönök alakítottak ki. Említettem, természetem hűségre hajlik, feleségemet egész házasságom alatt eladdig csak egy-két, néhány napig tartó kakaskodással bosszantottam fel, megcsalni ezután sem kívántam. Amikor Pestre érkezésem után néhány héttel először találkoztam Arankával (Verpeléti úti lakásukon, K.-t keresve), még mit sem tudtam házasságuk romlásáról, s ez nem is érdekelt, amikor rövidesen értesültem róla. De Aranka most már feltűnt férfiszemeimnek. Megütközésem bizonyítja, amelyet Németh Andor, Bécsben szerzett régi barátom (meghalt) láttán éreztem: bizalmas kettesben ült Arankával egy asztal mellett, franciára tanította. Bizonyítja az a helyes vagy téves megfigyelésem is, hogy Németh Andort szemlátomást feszélyezte jelenlétem, talán Arankát is. A féltékenység, a kan-önérzet messze megelőzte magát a szerelmet. Amelyet kezdeteiben talán nem is annyira Aranka kívánatos személye vonzott, mint az, ami környezetével együtt számomra képviselt: a szabadságnak – a szabadosságnak? – egy új, ismeretlen formája. Sorrendbe: elsőnek nem Arankába szerettem bele, hanem a környezetébe. Ha nem termőtalaján, a Horthy Miklós úti (ma Bartók Béla út) Hadik kávéház foglalt páholyában találok rá, udvarhölgyei és lovagjai alázatos gyűrűjében, hanem közömbös helyen, egymagában, talán tetszik, talán nem, de nem időzök mellette, egy tisztelgő főhajtással visszatérek unalmas, de hozzám tartozó feleségemhez, akiről akkor még nem tudtam, hogy – említettem – emigrációból történt visszatérésünk után már első nap megcsalt.

Mint a színésznőket a nyilvánosság kandi bámulata, Arankát is udvartartásának hódolata ragyogtatta meg külön fénnyel, megduplázva saját eredeti sugárzását. A Hadik kávéház foglalt páholya számomra egy trópikus sziget volt Pest úgy ahogy ismert hullámverésében: bennszülöttei s vissza-visszatérő átutazói egy külön nyelvjárást beszéltek, amelynek szókincse és szóhasználata, ha jól odafigyelt az ember, némileg hasonlított a civil világ köznyelvére, észjárásuk is a köznapi gondolatfűzésre, de játékaik egy szabad akaratból meghosszabbított gyermekkort folytattak, a páholy erotikája éjszakai álmaimat.

Amikor Verpeléti úti lakásán tett első látogatásom után Arankával és Németh Andorral együtt először léptem át a Hadik kávéház küszöbét, még nem tudtam, hova érkeztem. Öt-hat fiatal nő ült a páholyban, egy-két férfi is, senkit sem ismertem. K. is ott volt a kávéházban, de ha jól emlékszem, biliárdozott. Aranka maga mellé ültetett. Elfogódott voltam, mint mindig idegenek között. Sorjában mindenkinek bemutatkoztam, de hogy a sok nő közül kit hogyan hívnak, s hogy melyik milyen arcot visel, s a bevetődő férfiak közül kinek a felesége, az csak sokára, többszöri látogatás után rendeződött el emlékezetemben. Első, összefoglaló benyomásom valamennyiről az volt, hogy jelentéktelenek, alacsony termetűek s kövérkések, pusmogó kis bokrok a sudár Aranka körül; megerősítették azt a tapasztalatomat, hogy szép nők többnyire kisebbrendű barátnőket választanak saját szépségük emelésére. Pestre történt visszahonosodásomnak ebben az első idejében egyébként is az volt a benyomásom, hogy az emberek távollétem hét esztendeje alatt valamennyien testben és lélekben meghíztak vagy összetöpörödtek, mint ahogy a Gellérthegyről is, amikor Perugiából hazajövet először vitt el alatta a vonat, ijedten állapítottam meg, hogy egy rossz varázslat nyomán régvolt magasságának a negyedére zsugorodott. K. is, alig ismertem rá, úgy elhízott testben.

A Hadik kávéház azért is vonzott a későbbiek során, mert az eltunyult városban, bár csak egy kávéháznyi páholy területén s kizárólagos beltenyészetben, s – ne feledjem! – csak a magam mulattatására azzal az eleven szellemi nyüzsgéssel kínált, amely távolról a XVIII. századi francia irodalmi szalonokra emlékeztetett, kicsinyesebb pesti méretekben persze. Törzsvendégei ugyan, kik majd minden délutánukat öt és hét óra között K.-ék páholyszalonjában töltötték, középszintű pesti polgárasszonyok s azok férjei voltak, egy futballbíró, egy pesti bank cégvezetője, egy papírkereskedő, még egy kereskedő, egy orvos, egy olimpiai aranyérmes kardvívó bajnok stb., kik többnyire csak feleségük vagy szeretőjük uszályában sodródtak be a páholyba s K. barátságába, de alig múlt el nap, hogy egy-egy jelentősebb vagy ismertebb író is ne látogatott volna el közéjük: hol Kosztolányi tűnt fel a kávéházban, hol a Debrecenből fellátogató Nagy Zoltán, Hunyady Sándor, Tóth Árpád, Surányi Miklós, Turcsányi Elek, mindegyikük ritkán, de összességükben nagyot emelve a páholy szintjén. Nem irodalmi problémák megoldására gyűltek össze, hanem játékra, pletykára, malackodásra, K.-hoz fűződő barátságuk ürügyén, valójában Aranka és barátnői kedvéért ..."