A Nyugat

A századelő legkiemelkedőbb irodalmi és szellemi csoportosulása a Nyugat köré tömörült fiatal értelmiségiek köre. Abból a pezsgő nagyvárosi életből nőttek ki, amelyik új keretet adott és új távlatokat nyitott a XX. században. A szellemi megújulás új nemzedéke a lökést Adytól kapta.

„Hiszem és vallom, hogy a forradalmi megújulás kikerülhetetlen Magyarországon. Itt van már a csodálatos, áldott vihar az ő hírnökeivel, szent sirályaival. Társadalomban, politikában még csak a nyugtalanság sikoltoz. De az irodalomban, művészetben, tudományban már itt van a villámtüzes bizonyosság."- írja Ady 1907-ben.

A Nyugat alapításának ötlete a Bristol kávéházban fogant, de a folyóirat a Centrálban született 1907-ben, később azonban átköltözött a New-York kávéházba. Babits Mihály Halálfiai című regényében idézi meg azt a hangulatot, amelyben a Nyugat megalakult. A regénybeli kávéházat ugyan Sienánek hívják, de egyértelmű, hogy a Centrálról van szó: „...meghomályozott tükreivel, kényelmes, kopott fekete bőr karosszékeivel s nagy kerek márványasztalaival a régi Pest egy épen maradt darabja volt, mindaddig míg néhány évvel később a modern igényeknek megfelelően át nem alakították.”

A Nyugat első száma 1908. január 1-én jelent meg, az induláskor Ignotus volt a főszerkesztő, Fenyő Miksa és Osvát Ernő neve szerkesztőként szerepelt az alkotók közt. A címoldalon Beck Ö. Fülöp Mikes Kelement ábrázoló emlékérme látható a Nyugat emblémájaként.

Az első nemzedék tagjai: Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kaffka Margit, Krúdy Gyula, Füst Milán, Móricz Zsigmond, Szép Ernő, Molnár Ferenc, Nagy Lajos, Szomory Dezső stb.

A második nemzedék: Erdélyi József, Szabó Lőrinc Illyés Gyula, Hunyady Sándor, Illés Endre, Márai Sándor, Németh László stb.

A harmadik nemzedék kiemelkedő alakjai: Radnóti Miklós, Jékely Zoltán, Kálnoky László, Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Szerb Antal, Bálint György, Halász Gábor stb.

A Nyugat kritikusai voltak: Ignotus, Hatvany Lajos, Schöpflin Aladár, Gellért Oszkár és mások. A Nyugat szellemi irányítója voltaképpen Osvát Ernő volt. A „szerkesztő”, aki a hőskorban egyetlen lapalji megjegyzéstől eltekintve soha semmit sem írt a Nyugatba. De a lap szabad szelleműségét és függetlenségét mégis e kérlelhetetlen és biztos ítéletű kritikusnak köszönhette, aki minden kéziratot elolvasott és zseniális érzékkel fedezte fel az értékes írásokat és a tehetséges írókat.

A Nyugat szerkesztősége 1920-ban visszatért a Centrálba, majd 1926-tól a mindennapos összejövetelek ritkulni kezdtek. Már csak a kedd esténként tartott hivatalos szerkesztőségi ülések alkalmával jött el mindenki, akinek aktuális feladata volt a lapban.